| |
| Ma 2012. május. 20. vasárnap, Bernát, Felícia napja van.
|

| | Intézményünk három tudományterületen képez hallgatókat. Hosszú évtizedek tapasztalataival agrár és műszaki területen, valamint közgazdasági, üzleti területen. A hallgatók nyelvtudásának fejlesztését támogatja a magas nyelvi óraszám, valamint az, hogy két szakunkat angol nyelven is el lehet végezni (Nemzetközi gazdálkodás, Turizmus-vendéglátás) Intézményünk nagy hangsúlyt fektet a magas színvonalú gyakorlatkozpontú szakemberképzésre, melyet a folyamatos visszajelzések, a diplomás pályakövetési rendszer is megerősít. A Szolnoki Főiskola célja, hogy hallgatóit modern, versenyképes, a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő tudással vértezze fel, hogy diákjai a diploma megszerzése után mind belföldi, mind külföldi munkahelyen megállják a helyüket. Hallgatóink európai színvonalú Campusunkban tanulhatnak, rendelkezésükre áll a felújított kollégiumunk, továbbá minden igényt kielégítő könyvtári és informatikai szolgáltatásaink. Képzéseinkben gyakorlatias és a gazdasági és tudományos életben egyaránt elismert oktatók vesznek részt. Főiskolánk egyik erőssége, hogy nagy hangsúlyt fektet az aktív sport- és kulturális életre, a Hallgatói Önkormányzatunknak (HÖK ) köszönhetően pezsgő hallgatói élet vár mindazokra, akik minket választanak. Weboldalaink áttekintésével Ön megismerheti intézményünk színes, sokoldalú életét! |
|
|



|
| Szolnok , a főiskolának othhont adó település, a fővárostól 100 km-re, a Tisza és a Zagyva találkozásánál, az Alföld kapujában fekszik. A több mint 9000 éves múlttal rendelkező város nem pusztán Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelye, hanem egy dinamikusan fejlődő, családias város
Szolnok ma olyan iskolaváros, ahol közel 20 ezer diák folytatja közép- és felsőfokú tanulmányait. Mára a Szolnoki Főiskola több, mint 3000 hallgatójával nem csak a település, de a térség legnagyobb felsőoktatási intézményévé vált. A Szolnoki Főiskola szemet gyönyörködtető természeti környezetben aTiszaligetben található. A külső megújúlás jegyében sokat tettünk. 2009 decemberében végre valóvá vált főiskolánk régóta dédelgetett álma, elkészült a főiskolai Campus új főépülete, a 9 000 m2-es új oktatási komplexum, mely 21. századi színvonalon tudja biztosítani a tudományos munka és szolgáltatás feltételeit. A Campus szerves részét képezi a főépület melleti oktatási célokat szolgáló kisebb épületünk, valamint a Tisza másik partján található két kollégiumunk és a könyvtárunk, melyeket a nemrég átadott Tiszavirág gyalogos híd köti össze. Ezáltal létrejött egy igazi hallgatói városrész, ahol elérhetőközelségben található meg minden főiskolai építmény. Az évek során végbement sikeres integrációkkal tovább szélesedett az intézmény által kínált főiskolai szintű alapképzések skálája. Ma a Szolnoki Főiskolára jelentkezők 8 főiskolai alapszak (4 üzleti és 4 műszaki - agrár ), 15 felsőfokú szakképzési szak és nagyszámú szakirányú továbbképzés kínálatából választhatna. A piaci igényeknek megfelelően főiskolai szinten is nagy hangsúlyt fordítunk hallgatóink szakmai-gyakorlati és szaknyelvi képzésére. Képzési szolgáltatásainkat több városban is kínáljuk: Szolnokon, Budapesten és Kiskunfélegyházán folyik diplomás képzés, ezenkívül a jelentkezők több mint húsz partneriskolában tanulhatnak felsőfokú szakmenedzseri képzésben. A hallgatók az évközi szakmai gyakorlatot Szolnokon tanéttermünkben, tanszállodánkban, szakmai kabineteinkben, Mezőtúron pedig a korszerűen felszerelt műhelyekben és a tangazdaságban tölthetik. A tanulmányok végén lévő gyakorlatra széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően hazai és multinacionális vállalkozások várják hallgatóinkat. A nappali tagozatos képzés mellett levelező formában, hétvégi konzultációkkal támogatjuk az ismeretek elsajátítását. Akinek munkabeosztása nem teszi lehetővé a konzultációkon való részvételt, annak távoktatási formában, korszerű informatikai támogatás mellett kínáljuk a diploma megszerzésének lehetőségét.
|
|
|
Számos érv a Szolnoki Főiskola mellett
| 

 (fotók: Nyitrai Kálmán)
| | Képzéseink munka-erőpiaci megítélése nagyon kedvező, végzett hallgatóink az országos átlagnál rövidebb idő alatt találnak munkát. Az országos felsőoktatási rangsorban a vidéki főiskolák között az első helyet foglaljuk el. Erősségünk a gyakorlatorientált képzés, amely az elméleti ismeretek mellett a munka-erőpiaci elvárásoknak megfelelő kompetenciák elsajátítását biztosítja. Ezt az évközi-, és a tanulmányok végén lévő több hónapos, hazai, vagy külföldi vállalati szakmai gyakorlat biztosítja. Nagyon fontosnak tartjuk a tantárgyakhoz kapcsolódó, team munkában végzett, gyakorlati problémák megoldását célzó feladatokat és ismert szakemberek által tartott előadásokat.
Szakirányaink érdekes, piacképes, speciális szakmai ismereteket és karrierlehetőséget biztosítanak.
Képzési szolgáltatásainkat több városban kínáljuk, Szolnokon, Budapesten és Kiskunfélegyházán folyik az oktatás, míg Mezőtúron az agrár és műszaki szakokon tanulók korszerűen felszerelt műhelyekben és tangazdaságban töltik az évközi szakmai gyakorlat egy részét.
A nappali tagozatos képzés mellett levelező formában, hétvégi konzultációkkal támogatjuk az ismeretek elsajátítását. Akinek munkabeosztása nem teszi lehetővé a konzultációkon való részvételét, annak távoktatási formában, korszerű informatikai támogatás mellett kínáljuk a diploma megszerzésének lehetőségét.
A főiskola Campusa Szolnokon több épületből áll, a főépület mellett a Tiszaligetben oktatási célokat szolgáló kisebb épületünk, saját hotelünk és a sportcsarnokunk is van. A képzés korszerűen felszerelt tantermekben, szakmai laborokban, tanétteremben folyik, de a hallgatók gyakran használják a Tisza parton található könyvtárat is.
A Tiszaligetet és a várost összekötő gyaloghíd közelében, mindössze néhány percre találhatók kollégiumaink , ahol minden hallgató számára magas színvonalú és kedvező áron kínált szálláslehetőséget nyújtunk.
Szolnok elhelyezkedése, megközelíthetősége, vásárlási lehetőségei és a főiskola szolgáltatásai költségtakarékos hallgatói életvitelt tesznek lehetővé.
Szakkollégiumunk lehetőséget nyújt az ismeretek elmélyítésére, szakbizottságaiban a hallgatók komoly kutatómunkát folytathatnak. A kollégium minőségi működésének záloga, hogy azt a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke vezeti.
A főiskola támogatja a minőségi sportot, vízilabda, kosárlabda, röplabda és kézilabda csapatunk mellett válogatott egyéni sportolók is folytatják itt tanulmányaikat.
Hallgatóink külföldön is tanulhatnak. Partnereink között találhatók többek között angol, német, francia, portugál, görög, litván, lengyel, belga és finn főiskolák és egyetemek. A hallgatók nyelvtudásának fejlesztését támogatja a magas nyelvi óraszám, valamint az, hogy két szakunkat angol nyelven is el lehet végezni (Nemzetközi gazdálkodás, Turizmus-vendéglátás) .
Hallgatóinknak egyéni tanrendet biztosítunk és kedvező oktatásszervezési rendszerünk lehetővé teszi a szakok közötti, időveszteség nélküli átjárást.
A Főiskola Hallgatói Önkormányzata (HÖK ) tevékeny közreműködésével színes programokat kínál, minden évben sítábort, rafting-, vagy vízitúrát szervez.
Kiterjedt szakmai kapcsolatrendszerünk lehetővé teszi, hogy hallgatóink a legsikeresebb vállalatoknál vegyenek részt hazai, vagy külföldi szakmai gyakorlaton, amely későbbi munkahelyük is lehet.
|
|
|
|
|
Alapképzéseink |
| Az első diplomát adó felsőfokú képzési szint az érettségi után az alapképzés (bachelor, BA vagy BSc). Sikeres elvégzésével szakképzettség szerezhetsz, valamint feljogosít a mesterképzés megkezdésére. | |
|
Felsőfokú szakképzéseink |
| A felsőfokú szakképzési szakjainkon olyan szakembereket képezünk, akik megfelelő elméleti tudás birtokában képesek a gyakorlati feladatok magas színvonalú ellátására, és a napi kihívásoknak megfelelően a munkaerőpiac elvárásainak is megfelelnek. | |
|
Kapcsolat |
| Kérdésed van? Keress bennünket elérhetőségeinken! | |
|
Szakirányú továbbképzéseink |
| Az életen át tartó tanulás filozófiájának megfelelően a Szolnoki Főiskola is rendelkezik olyan képzésekkel, melyek kifejezetten a diplomások szakmai tudásának mélyítését, vagy újabb tudományterületre történő bevezetését jelenti. | |
|
Fontosabb oldalak a SZOLF.HU-n |
|
|
|
|